_U6I1904-2

Startup Eger DÖNTŐ

Véget ért az első Startup Eger Program, a fiatal vállalkozók és üzleti ötletek versenye.  Az Egri Polgármesteri Hivatal dísztermében két fiatal vállalkozókat érintő eseményt nyitott meg Habis László polgármester. Az innovációs ökoszisztéma szerepe a regionális gazdaságfejlesztésben címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Heves Megyei Vállalkozás- és Településfejlesztési Alapítvány (HMVTA). Ezt követte a Startup Eger Program döntője.

Donto1

Sedon Gabriella, a HMVTA ügyvezető igazgatója köszöntötte a versenyzőket, a zsűrit és az érdeklődőket. Elmondta, hogy a Város és az Alapítvány célja a helyi, fiatal, innovatív vállalkozások felkarolása volt, ezért hirdették meg startup programjukat.
A programban azok a fiatalok vehettek részt, akik pályázati anyagukban egy olyan üzleti ötletet írtak le, ami egri kötődése mellett akár nemzetközi viszonylatban is versenyképes lehet. Nem volt feltétel a meglévő vállalkozás, de a versenyzők nagy része már vállalkozó, így személyes tapasztalatok alapján építhették fel üzleti tervüket.

Sedon Gabriella elmondta, 25 startupper jutott be a programba, melynek keretében szakmai workshopokon, és személyes tanácsadásokon vehettek részt.  A versenyzők felkészítésében a HMVTA partnerei a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány munkatársai és a Ground Innovation Group volt.

A versenyzők szakmai zsűri előtt prezentálták ötletüket, rövid, úgynevezett peach-ek keretében. A zsűri tagjai:

Elnök:  David Trayford – a thehub.hu – alapítója, Team Project Coach – Singularity University

Rázsi Botond Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere

dr. Dombi Viktor – Rowanhill Global Befektetési Kft.

Nagy Erzsébet – Magyar Nemzeti Kereskedőház Promóciós Kft. – ügyvezető

Pelech Dávid – InnoSeed Zrt. – vezérigazgató

Pintér Mihály főosztályvezető – Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

Donto2

Ötödik helyezést ért el a Brancs Kávé és Borkert Wine&Go című projektje. A Brancs tulajdonosainak startup ötlete egy olyan egri, országosan és nemzetközileg is ismert közösségi hely, ahol az igényes kikapcsolódás találkozik a színvonalas vendéglátással.

Donto3

Negyedik helyezést ért el a 100arc.hu webalapú városmarketing eszköz. A 100arc.hu száz darab, művészi értékű fotón mutatja be az adott magyar város 100 lakóját, akik tevékenységükön keresztül vagy a helység emblematikus figuráiként mutatják be a város mindennapjait, kultúráját, nevezetességeit.

Donto4

Dobogós helyezést ért el a Shoes Cover vagy Gyermek lábzsák projekt.  Kis Gabriella a gyakorló anyukák problémájára adott megoldást fóliából készült, cipőre húzható gumis lábzsák megalkotásával.

Donto9

RTU architects néven egy hasznos applikáció érte el a második helyezést. Az építőipar szereplőit segíti az alkalmazás, a megbízó és vállalkozó, gyártók és kivitelezők közti folyamatokat egy virtuális vezérlőtermen keresztül transzparens módon követhetővé válnak az építkezés eseményei.

Donto7

A legtöbb pontot a zsűri a GardenDome Eger című projektnek adta. Az egri vállalkozók így megnyerték az első Startup Eger versenyt.
A fiatal egri vállalkozók egy önfenntartó öko-gazdaságokat építenek, melynek célja Magyarország állattartói számára szuper-egészséges zöld takarmány biztosítása vonzó áron, valamint állattartó gazdák számára egy forradalmi megoldást jelentő zöldtakarmány-termelő rendszer tervezése, gyártása, telepítése.

Donto10

Donto12

A Startup Eger verseny közönségdíjasa a FoodTrack projekt lett. Az ötlet lényege egy olyan egri foodtrack (mozgó street-food árus busz), helyi termelők minőségi alapanyagaiból, újragondolt magyaros street ételekkel. Horilla Stelian bemutatkozó videóját a Startup Eger Facebook oldalán mintegy nyolcezer érdeklődő tekintette meg, és a legtöbb lájkot – szavazatot ez a bemutatkozó videó kapta. A projekt így a Média Eger 500.000 Ft értékű médiacsomagját nyerte el.

Donto13

A versenyt Szolnoki Szabolcs, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány SMART Pont Hálózatának vezetője értékelte. A gazdasági szakember reményét fejezte ki, hogy a fiatal vállalkozók sikerén felbuzdulva a következő év versenyére még többen fognak jelentkezni, és egyre több egri vállalkozó indítja el startup cégét, erőt adva ezzel a helyi gazdaságnak.

Donto11