StartupLogos2

Ezek voltak a siker kulcsai a világhírű magyar startupoknál (2. rész)

Annak, aki azt gondolja, hogy a világhírű és sikeres magyar startup-szcénát kizárólag a Prezi-Ustream-LogMeIn triója jelenti, annak van egy jó hírünk: ennél jelentősen színesebb és szélesebb a nemzetközi porondra dobbantó fiatal magyar vállalkozások köre. Bár a Radoop, a Distinction, a Sold, a Cryo vagy az IND történetéről széles körben kevesebben hallottak, érdemes megismerni őket, ugyanis kezdő és tapasztalt vállalkozóként is rengeteget lehet belőlük tanulni.

Radoop

Egy kutatási csoport által három éve alapított magyar startup az elsők között készített bigdata-szoftvert, amelynek köszönhetően egy versenyképes termék került a kezükbe. A fejlesztőcsapatoknál jellemző, hogy a kutatás-fejlesztés élesen elválik az üzlettől, és ahhoz, hogy a termék vonzza a vevőket, bizony nem árt némi üzleti affinitás. Azáltal viszont, hogy a Radoop csapata már induláskor igyekezett beágyazódni az üzleti szférába, ismerve a piacot, maga mögé tudta utasítani ezt az akadályt. Prekopcsák Zoltán alapító-ügyvezető szerint az üzleti világ megértése nélkül nem lett volna esélyük a piacra lépésre.
Kihívást jelentett számukra, hogy nem volt sem értékesítőjük, sem marketingesük, sem üzletfejlesztőjük. Saját kútfőből próbálták megoldani a problémákat, azonban hamar rájöttek, hogy hosszútávon így nem lehetnek eredményesek. Idővel jöttek csak rá, hogy nem a termék tudását és képességeit kell hangsúlyozniuk, mivel azzal csupán a technológiai szakemberek érdeklődését keltik fel, hanem az üzleti előnyökre kell koncentrálniuk az ügyfelek, illetve a potenciális befektetők bevonzása érdekében. A pénzügyi nehézségek és a kezdeti piaci érdeklődés hiánya ellenére hittek a termékükben, és sikerült megszerezni az első vevőt, a Radoopéhoz hasonló hátterű Prezit. Innentől kezdve a további fejlesztéseknek és a láthatóság növekedésének köszönhetően 2014 júniusában sikerült megállapodniuk és befektetőként bevonniuk a prediktív elemzésben piacvezető RapidMinert, amely integrálni tudta fejlesztésüket. A befektetés révén olyan nagyvállalati ügyfeleket sikerült szerezniük, akik nem biztos, hogy szóba álltak volna egy kis magyar startuppal.

Distinction

A Distinction BME-s diákokból verbuválódott csapata elsősorban figyelemreméltó mobil applikációival hívta fel magára a figyelmet. Fejlesztéseikkel több hazai és nemzetközi díjat is hazavittek, amelynek köszönhetően meghívást kaptak a Szilícium-völgybe is, és több nemzetközi nagyvállalat és óriáscég is kapcsolatba lépett velük, többek között a Red Bull, a Microsoft, a Nokia vagy az Audi. Bár a startupoknál az ötletet szokták a siker kulcsának tekinteni, Orosz Bálint cégalapító szerint a siker kulcsa a megvalósításban van. Szerinte nem ötletelni és a startup-szcénával vegyülni kell, hanem leülni és megcsinálni az elképzeléseket. Befektetett munkájuknak és tehetségüknek köszönhetően egyik partnerük, az utazástervezéshez internetes keresési szolgáltatásokat nyújtó brit Skyscanner tavaly ősszel felvásárolta a magyar vállalkozást.

Cryo

A JEREMIE kockázatitőke-program első sikeres exitje is rendkívüli magyar startup-sikerként könyvelhető el, ugyanis a biotechnológiával foglalkozó vállalatot a stockholmi tőzsdén jegyzett Vitrolife AB vásárolta meg ötmillió euróért. Az alapítók a siker kulcsának többek között a kisvállalkozások tervezésére kevésbé jellemző ötéves üzleti tervet és az aktív befektetői jelenlétet határozták meg. Juhász Gábor ügyvezető szerint a kapcsolatrendszer egy ilyen kis cég számára sokszor nagyobb segítség, mint a pénz.
Az elsőkörös befektető-keresés azonban nem ment könnyen a cégnek. Hiába kaptak pozitív visszajelzéseket a szakmai rendezvényeken, a túléléshez és a további növekedéshez ez nem volt elegendő. A kulcsmomentumot az jelentette, hogy új gazdasági szakembert állítottak a vállalat élére, aki professzionális cégműködést alakított ki, ez pedig meg tudta győzni a PortfoLiont. A 220 millió forintos befektetés után a cég már nem csupán a túlélésért küzdött, s a további fejlesztések a két évvel későbbi kimagasló eredményű exithez vezettek.

IND

Bár a vállalatot 1997-ben alapították, a nemzetközi sikerhez vezető út miatt érdemes megemlíteni e céget a felsorolásban. A vállalat a felhasználók igényeit figyelembe vevő mobilbank-alkalmazás fejlesztésével foglalkozik, és több mint 30 banki ügyféllel rendelkezik. A céget a kereskedelmi banki megoldásokkal foglalkozó multinacionális vállalat, a Misys vásárolta meg, ugyanis a miskolci cég megoldása tökéletes illeszkedik portfóliójába.

Vinnai Balázs, az IND ügyvezető igazgatója számos vállalkozói, üzletemberi díj tulajdonosa rendkívül tudatosan irányítja vállalatát. Nem hisz abban, hogy elég jókor lenni jó helyen, a sikerért minden vállalatnak meg kell küzdenie. Szerinte észrevenni és kihasználni az adódó alkalmakat képesség. Ha az emberben megvan a képesség, akarat és kitartás, a tudást megszerezheti. A vállalkozó számára pedig a legfontosabb cél, hogy a tudást le tudja fordítani az üzlet nyelvére. Nem szabad elkerülni a rizikót, anélkül ugyanis nem lehet nyereséget termelni. Az első időkben kifejezetten magas kockázatokat kell elviselnie egy kisvállalkozásnak ahhoz, hogy esélye legyen naggyá válni.

Összefoglalva tehát a már említettek mellett a következő tanácsokat is érdemes megfogadni:

  • Nem elég a termékkel foglalkozni, az üzletbe is sok energiát kell fektetni – ha nincs valós piac, akkor hiába van nagyon jó termékem
  • Az ötletelés nem elég, cselekedni kell – ötlete mindenkinek van, de nagyon kevesek valósítják meg
  • Szükséges egy olyan vezető, aki a befektetők felé is képviselni tudja a céget – nem a feltaláló a legjobb menedzser, el kell engedni a vezetést, ha találunk magunknál jobbat
  • Be kell vállalni az átlagosnál nagyobb kockázatokat is, fel kell tenni mindent saját lovunkra

Forrás: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.